Megalakult a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás

ZSELIZ: 2026.6.25.

június 25-én megtartotta alakuló közgyűlését a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás (SZMÖT). A rendezvényen a Felvidék magyarok lakta településének polgármesterei, valamint önkormányzati képviselői vettek részt, hogy közösen tegyenek egy erősebb, szervezettebb és hatékonyabb önkormányzati érdekképviselet megteremtéséért.

A társulás létrejöttét több hónapos előkészítő munka előzte meg. Ennek részeként a szervezet képviselői tizenkét régiós találkozón ismertették céljaikat és terveiket az önkormányzati vezetőkkel. A személyes egyeztetések eredményeként az alakuló közgyűlés időpontjáig már 65 település nyújtotta be csatlakozási kérelmét, jelezve, hogy jelentős igény mutatkozik egy olyan szakmai platform létrehozására, amely összefogja a magyar önkormányzatokat Szlovákiában.

 

A közgyűlés során a résztvevők elfogadták a társulás alapszabályát, valamint kijelölték a következő időszak legfontosabb feladatait. A küldöttek a SZMÖT elnökévé Őry Pétert választották.

A szervezet célja, hogy erősítse a magyar önkormányzatok közötti együttműködést, segítse a tapasztalatcserét, szakmai támogatást nyújtson a települések számára, valamint hatékonyan képviselje a felvidéki magyar közösségek érdekeit országos szinten. A társulás kiemelt figyelmet kíván fordítani a települések közötti kapcsolatok fejlesztésére, a jó gyakorlatok megosztására, valamint a modern önkormányzati eszközök és innovatív megoldások elterjesztésére.

Az alakuló ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyar önkormányzatok előtt álló kihívásokra csak összefogással lehet hatékony válaszokat adni. A SZMÖT megalakulása ezért nem csupán egy új szervezet létrejöttét jelenti, hanem egy olyan közösség megszületését is, amely a jövőben közösen kíván dolgozni a felvidéki magyarság megmaradásáért, fejlődéséért és önkormányzati érdekérvényesítésének erősítéséért.

KÉPGALÉRIA